ELMÉLKEDÉSEK

A SZENT VÉRRŐL

Kilencnapi Ájtatosság keretében

 

 

 

 

Eredeti kéziratok alapján

főleg szerzetesnők számára közreadja:

P.CSÁVOSSY ELEMÉR S.J.

 

 

 

 

 

Budapest, 1939

Korda R.T. kiadása


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nr.271/1939. Imprimatur, Budapestini, die 24. Martii 1939. Eugenius Somogyi S.J. Praep. Prov. Hungariae. - Nihil obstat. Dr. Julius Czapik censor dioecesanus. Nr. 2334/1939. Imprimatur, Strigonii, die 5. Aprilis 1939. Dr. Joannes Drahos vicarius generalis.

Korda R.T. nyomdája, Budapest.

(Felelős: dr. Czapik Gyula.)

 

 

 

 

  1. Elmélkedés.

A szentséges Vér tisztelete

 

I. Előgyakorlat. Látom a Krisztust szere­tő lel­keket, Krisztus jegyeseit, amint az Oltáriszent­­ség előtt mélyen imába me­rülve kérik Jézustól az igazi boldogság és élet­szent­ség kegyelmét.

II. Előgyakorlat. Ó Jézusom, aki drága Vére­det érettünk kiontottad, add meg ne­kem, hogy ezt a mennyei elrejtett kincset, melyet oly ke­vesen ismernek, megismer­jem, értékeljem, tel­­jes szívemből szeres­sem, s végre vele egye­sül­­ve, szent Szíved­ben megtaláljam lelkem bol­­dog­ságát, menny­­országát, a Te nagyobb dicső­sé­ged­re.

 

I. pont: A szent Vér a világ legnagyobb kincse, de elrejtett kincs.

 

   Az arany, ezüst, mint a sár, értéktelen a szent Vér mellett, mely lelkünk váltságdíja, tehát vég­­telen érték, mint maga az Isten. „Nem ara­nyon vagy ezüstön, hanem Krisztus drágalátos Vérén vagytok megváltva.” (I. Pét.1,18) – Miért van elrejtve? Mert kincs; mert csak a vá­lasztottak ismerik, értékelik, használják és sze­re­tik. Hol van elrejtve, hol található ez a mennyei drága kincs, a szentsé­ges Vér?

1. Jézus szentséges Szívében és misztikus Tes­tében, 2. a Kálvárián és a keresztúton, 3. az új­szövetség áldozati oltárán a cibóriumban vagy szentségmutatóban, a szentmise alatt a kehely­ben, 4.a szentáldozás után a pap és a hívők szívében.

Ki találja meg ezt a legnagyobb kincset? – Aki őszinte vággyal, állhatatosan keresi, éspedig a Szentlélek és a Szűzanya segítségé­vel keresi. – Akarod-e keresni, én lelkem, ezt az „elrejtett kincset”, a saját lelked és az egész világ üdvé­re? – Ó Jézusom, őszinte szívvel vá­gyom utá­na, állhatatosan akarom keresni, s ha megtalál­tam: tisztelni, imádni, engesztelni és halálig szívem egész hevével szeretni aka­rom. Kérlek, méltass erre a kegyelemre, édes Jézusom!

   A szent Vér el van rejtve Jézus szentséges Szívében s mégis az egész szent Testet táplál­ja. Minket, Krisztus misztikus testének tagjait is kell, hogy ez a drága Vér éltessen. És csak azoknak van valódi benső életük, akiket ez a drága Vér éltet, mert ez Jézus élete is. – Sok léleknél a szentséges Vér tisztelete nem tuda­tos; de ez nem zárja ki, hogy mégis a szent Vér élteti lelküket; azonban lelki életük nem lehet oly élénk, pezsgő, oly mély és boldog, mint azoké, akik tudatosan tisztelik. Azért igye­kez­zünk a szentáldozás után minél öntu­da­tosabb lélekkel imádni, üdvözölni a szent Vért, mert épp ettől az imádástól függ a hit, remény, és szeretet növekedése, szóval ke­gyel­mi életünk gyarapodása. „Azért jöttem, hogy életük le­gyen, s bőségben legyen.” (Ján. 10,10.)

   Elindulok tehát a Szentlélekkel és a Szűzanyá­val az „elrejtett kincs” keresésére. – De hogyan találom meg leghamarabb? A Szentlélek azt mondja lelkemben, hogy az evangéliumi em­bert kell követnem, mert amint Jézus mondja: Elment, eladta mindenét, hogy az elrejtett kincset megszerezze. (Mt.13, 44.) – Mit kell nekem eladnom? – Azt, ami helytelen, fölösle­ges bennem, ami visszatart az Isten felé hala­dás­tól, mint a túl sok málha az utazásnál. El kell hagynom, tehát rendetlen vágyaimat, haj­lamaimat, fölösleges vagy hiú aggodalmakat, örömöket, szórakozásokat, ön­ző hiú reménye­ket, szeretéseket, félelmet, nyug­talanságot, stb. Mert csak így szerezhe­tem meg az imához szük­séges lelki nyugal­mat, az elmélyedést elő­készítő lelki, mennyei békét. – Így a földiektől kiüresített szívvel s szent nyugalommal, béké­vel fölvértezve nem lesz nehéz követnem Krisztusomat a kereszt­úton.

   Megyek tehát Jézus után a keresztúton a Kálváriára. – Cirenei Simon is akkor nyerte meg a szent Vért, midőn Jézus szent keresztjét átkarolta, arcához szorította. Keze, arca tele lett az üdvözítői szentséges Vérrel, amely őt egé­szen megváltoztatta s nemcsak őt, de csa­lád­ját is szentté tette. – Veronika szintén a keresztú­ton leli meg a szent Vért, midőn ne­mes szívé­nek rajongó tiszteletét, szeretetét bátran, hősie­sen kimutatja az édes Üdvözítő iránt. Jézus drága Vérének csöppjeit ajándé­koz­ta neki a gyolcskendőbe nyomott arckép­pel. – Bánatom­ban, bajaimban ezentúl a Kál­vá­ri­ára futok s a szent Vérben bűnös lelkem megmosom, feleba­rá­tomét is, a pogányok, világszerte tévelygők, betegek, szerencsétle­nek lelkét is. A szent Vér forrásának ereje vég­­te­le­nül fölülmúlja a bet­szai­dai fürdőét, mit remélhetünk tehát, ha hittel belemerítjük beteg lelkünket s a lelkeket?

 

II. pont: Az újszövetség Kálváriája az oltár.

 

   Ha valahol, úgy itt legbiztosabban megtalá­lom ezt az elrejtett drága kincset, a szent Vért. – Örömmel, ájtatosan kell tehát szentmisére mennem, minél gyakrabban, s ott kell keres­nem, mintegy megvennem a hit, remény, sze­re­t­et, önmegtagadás árán az óhajtott kincset. – Hittel kell néznem a kelyhet, melyben a „szű­ze­ket nevelő bor”, a Jézust szeretők élete van elrejtve, betakarva. – Szent reménnyel kell kér­­­nem a Vele való egyesülést, megistenülést, a Jézusba való átváltozást. „Aki issza az én Vére­met, énbennem marad és én őbenne.” (Ján.6,57.) – Tiszta szeretetemet kell megval­la­nom, bebizonyítanom forró epedéssel, önző énemnek teljes megsemmisülése és a Jézusba való átha­so­nulás után. – Ó, egyetlen Jézusom, szánj meg engem! Esdve kérem, hogy nyomo­rult kis szí­vem, lázadozó, kevély vérem átala­kuljon a Te végtelenül szelíd, önmagát feledő, önmagát meg­semmisítő, alázatos, szent Véred­­dé. Jézu­som alázatos szelíd Vére, jöjj az én szívembe! Jézusom, jóságos, irgalmas Vére, egyesülök Veled. Jézusom elrejtett, ön­ma­gát feledő Vére, tégy engem Magadhoz ha­sonlóvá! Jézusomnak szeretettől égő, áldozat­tá vált szentséges Vére, semmisítsd meg önzé­se­met, gyávaságomat és gyújtsd fel bennem az apostoli szeretet tüzét. – Veni Sancte Spiritus!

   Megfontoltad-e már, lelkem, mit jelentenek számodra azok a pillanatok, midőn a felnyitott kehelyben imádhatod a szentséges Vért az ol­táron? Ekkor Jézusnak mintegy a Szívét nyitja ki, hogy a te gyenge, küszködő szívedet befo­gad­ja. Ez az Isteni audiencia ideje, ekkor mond­­ja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és terhelve vagytok, és én meg eny­­­hí­tlek benneteket.” (Mt. 11,28) – Ezek éle­tünk legdrágább pillanatai. Mert ekkor  Jézusunk szentséges Szívének legbelsejét tárja fel előttünk s legelrejtettebb kincsét, drága Vérét önti mintegy a lelkünkre, Isteni szerel­mé­nek jeléül, gyógyszerül, vigaszul.

   Szent Vérével a Szentlelket is újból adja. – Hogyan? A Szentlélek Jézus Lelke.(1.) Midőn te­hát Jézus a szentáldozásban hozzám jő, mind­­ann­yi­szor önmagát, tehát a Szentlelket is újból belém leheli. – Megismétlődik a pün­kös­di, bér­málási kegyelem: „Vegyétek a Szentlel­ket.” – Ugyanígy veszem a Szentlel­ket, ha szentáldozás után lélekben Jézusom szent Sebeiből csókolom fel a szent Vért. – Ó, Jézusom; hogyan adjak hálát, hogyan imád­jam szentséges Sebeidet, melyek drága szent Véred patakját nyitották meg számomra? – Ó, Jézusom, taníts meg imádkozni! Taníts meg hittel nézni a szent Ostyára, melyben szentsé­ges Véred van. Szelíd, alázatos Szíved, szere­tettől égő Lelked van jelen. Hogy megtaláljam és így élvezzem a szent Vér kegyelmét, elmé­lyedő imára van szükségem. Ez pedig nagy

 

 

 

1. Jézus az Isten-ember: igazán Isten, de igazán em­­ber is; két természet egy személyben. Azért Jézusnak nemcsak emberi teste, hanem emberi lel­ke is van. Ez nem a Szentlélek, hanem egy terem­tett emberi lélek. De amennyiben a Szentlélek az Atyától és a Fiútól elválaszthatatlan és méltán mond­ható az Atya és a Fiú Lelkének, Jézus pedig az Isten Fia, ily értelemben beszélhetünk a Szentlélek­ről mint Jézus Lelkéről.   

dolog, nagy kegyelem! Ember önmagától nem képes erre, erre csak a Szentlélek taníthat meg. Ezért naponta hív­nom kell szentmise alatt a Szentlelket: „Veni Sanctificator…” hogy Istennek felajánlott szí­vem-lelkem, mint a kenyér és a bor – átváltoz­zék Krisztusba. (2) – Jézus annak is örül, ha meg­találva a szent Vért, imádom, tisztelem, sze­ret­em, engesz­telem, hálát adva örülök a drá­ga kincsnek s köszönöm Jézusomnak, a mennyei Atyának, a Szentléleknek, a Szűzanyá­nak…De Jézus még többet akar ad­ni. Egészen át akarja adni szent

 

 

2. Világos dolog, hogy nem oly átváltozásról lehet szó itt, amilyen a szentmisében megy végbe, ahol a kenyér és a bor állaga megszűnik és Krisztus Testének és Vérének ad helyet. Itt csak lelki átvál­to­zásról van szó, amennyiben a régi ember tisztán természetes életét az önmegtagadás által mintegy ki kell ölnünk magunkból, hogy Krisztus élhessen bennünk az Ő életét Szent Pál szavai szerint: „Élek, már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” Vérét, hogy azt befogadjam, egyesüljek Vele, éhemet, szomjamat lecsillapítsam Vele; vilá­gos­ságot, erőt, életet nyerjek Vele.

 

 

 

 

 

   Ima: Ó, Jézusom, nyisd meg lelki szememet a Te kegyelmeid szemlélésére, hogy úgy ne járjak, mint az a vak, aki előtt a legjobb étel­ek-italok, mégis éhen-szomjan vesz. Kérlek, küldd el nekem a Szentlelket, Aki vezessen, irányítson, erősítsen a szent Vér keresésében és feltalálásában. Egész lelkemből kérem a kegyelmet, hogy a szentmisét melyből a szent Vér patakja naponta megindul, megismerjem, szeressem; a Benne elrejtett kincseket, külö­nö­sen a szent Vért megtaláljam s általa az élet­szentség s majdan az örök boldogság ma­ga­sabb fokát a mi Urunk Jézus Krisztus dicső­ségére és örömére elnyerhessem. Ámen.

 

II. Elmélkedés.

A szent Vért kereső lélek útja.

 

I. Előgyakorlat. Látom Jézusomat a kereszt­úton. Egész teste sebekkel borítva, drága Vére sebeiből állandóan szivárog, vörösre festve az utat, melyen halad.

II. Előgyakorlat. Mély megilletődéssel imá­dom drága szent Véredet, melynek csöppjeit mint drágagyöngyöket a tökéletesség után tö­rekvő lelkeknek szórtál a porba, hogy azokat, akik Téged a keresztúton követnek, gazdaggá tehesd. Add meg nekem is e kegyelmet.

 

I. pont: Jézust kell követnem.

 

Jézus hív, felveszi keresztjét, ösztönöz, hogy menjek utána, de keresztemmel, nem a nélkül. – Keresztem lassan Jézus keresztjévé változik. Vele viszem az Övét viszem, azért már nem keserű, nem túl nehéz…

   Nézem Jézust…Gyengeségből elesik, én Ve­le együtt, de Vele együtt fel is kelek…megfe­szí­tem erőimet. Ő segít, tovább viszem az ál­dott üdvözítő keresztet, mindig Vele egyedül, Őt nézve, szemlélve, egyedül Vele társalogva, lelkemben Őt hallgatva. S íme, lassan megpil­lan­tom a kereszten a szent Vér cseppjeit… mély áhítattal, szent tisztelettel felcsókolom… Lel­kem vigaszt, belső erőt érez, kezdem a ke­resztet becsülni…Ó hála Neked Isteni Jegye­sem, hogy a kereszt által szentséges Véred birtokába jutottam…Lelkem erősödik, elmél­ke­dik, biztosabb léptekkel követlek…a Te ö­rö­mödre, dicsőségedre…Segíts tovább, Jézu­som, el ne hagyj!…Erősíts, mert természetem még fél a kereszttől.

   A Szent Szűz Jézus elé megy, keresi egyetlen gyermekét. A két legszeretőbb Lélek szembe­ta­lál­kozik a szenvedő szeretet nyilával egy­más szívét megsebzik, szerelmük felújul, fáj­dalmukat kicserélve égi szerelemben összeol­vad­nak. Pár pillanat, s búcsúzniuk kell. Most Mária lehajol s szent Fia kezéről a drága Vért lecsókolja. Anyai szívében hirtelen erőt érez, fölegyenesedik s Isten akaratát követve elvá­lik Egyetlenétől, vagyis jobban mondva ezen­túl közelebbről követi Őt…egészen haláláig… eltemetéséig…

   Gyönge óráinkban a szent Vér erősítőnk. A lelkesedés elmúlt, homály borul a lelkemre. Csak kényszerből viszem a keresztet, ismét ne­héznek találom, szégyenletesnek, elviselhe­tet­len­nek…De Jézus rám tekint…Íme, hirte­len új erőt érzek, két kézzel emelem fel Jézus keresztjét, hogy könnyítsek Rajta…De nézd én lelkem, Jézus szent Vére mint rubin-piros erecske szivárog le a keresztről. Most arcom­hoz szorítom a keresztet, ajkamnak csókjával felfogom a drága lelki nektárt…A szeretet viss­za­tér szívembe, az erő tagjaimba, megújí­tom feltételemet: Jézusom, életre-halálra Ve­led maradok, ha kell, Veled meghalok…De csak Teveled, Tebenned, Te általad bírom ki! Kérlek erősíts, légy velem. Ámen.

   Kegyelmi pillanataim a szent Vérben… Lel­kem megsejti, hogy szenvedő Megváltóm kö­ze­ledik felém…Vár tőlem valamit…Vajon mit? Áldozatot, lemondást, szenvedést? Igen. Várja, hogy most én engeszteljem, vigasztal­jam; mint akkor az a nemes, nagylelkű nő, Veronika, töröljem le az izzadságát, a port s a drága Vért szentséges, szépséges Arcáról…A természetem felszólal: ne tedd! Szüleidet ma­guk­ra hagyni…testvéreidtől megválni…az em­berek nem értenek meg…kinevetnek, kigú­nyol­nak, stb…de a Szentlélek is megszólal szí­ven mélyén…Aki nem mond le mindenről, nem méltó hozzám…”Aki nem veszi fel ke­reszt­jét, nem lehet tanítványom.” – Pillanatnyi elkeseredett harc bensőmben…A kegyelem győ­zött. Deo gratias! Megvetem az emberi te­kin­tetet, Jézusom elé lépek, felajánlom szol­gá­la­to­mat, hogy enyhítsem szentséges Szíve fájdalmát…Ó, nagylelkű Szív! Lelkembe nyom­ja szentséges Arcának képé, szentséges Vérének drágaköveivel díszíti, gazdagítja azt. Ó, Jézusom, mit adjak vissza mindazokért, a­mi­ket nekem, méltatlannak adtál?…A szent­sé­ges Vér birtokosa lettem, a legdrágább kincs az enyém. Csekély szenvedés árán szereztem meg. Ó, boldog szenvedés, ó, áldott kereszt! Engedd, ó, Jézusom, hogy hűen, bátran kö­vesselek a keresztúton, míg szentséges Véred áldásával – Veled meghalhatok a kereszten. Ámen.

 

II. pont: A valódi Krisztus-követő eljut a szent Vérhez.

 

   Naponta el kell határoznom, - már kora reg­gel, az elmélkedésnél – hogy rálépek Krisztus­­­sal a keresztútra. El kell vállalnom napi keresztemet, fel kell vennem és Jézus után mennem. – Ha nehéz és elesem vele, új­ból fel kell vennem, felújul a szeretet, a hűség, új kegyelmet kapok. – A Szűzanya is meg fog látogatni, erősíteni, elém fog jönni, hogy Jézus­hoz közelebb vezessen. – Ekkor már Jézus­sal viszem a keresztet s nem lesz nehéz. Ki is tudom majd mutatni szeretetemet, tiszte­le­temet s le fogom győzni az emberi tekinte­tet, félelmet s ezt Jézus nem hagyja jutalom nél­kül. De hogy el ne bízzam magam az eddi­gi elért sikerek miatt, újból és újból bele fo­gok esni régi hibáimba. Azonban ez is csak javamra lesz, mert a Szentlélek segítségével felkelek és hálát adok a megaláztatásért. Így meg­nyerem a lelki erőt, hogy fájdalmaimban felebarátaimat tanítom, vígasztalom – szóval apostolkodom. Újabb esések után azonban el­érem a rég óhajtott teljes átadás állapotát: aka­ratban mindenről lemondtam már, csak Istent bírom egyedül s az Ő akaratát, tetszését keresem. Most fölértem a teljes átadás, a tö­kéle­tes szeretet hegyére, a Kálváriára. Itt lá­tom az én jó Uramat, amint már a kereszten fekszik. Szentséges keze kitárva, a poroszlók már ütik a szegeket. Drága szent Vére, ez az üdvözítő Vér, patakokban ömlik felém. Íme, Jézusom reám tekint s lelkem megérti, mit mond. Nézd, kedvesem, drága Véremnek kin­cse­it neked adom. Tudd meg, hogy ebben van az „Élet”. Vedd, élvezd, amit csak elbírsz be­lő­le, annyit fogadj be. Ebben van az áldoza­tos­ság szelleme, a halálig hű szeretet. Ebből ered a bizalom, a mindvégig való állhatatos­ság, ebből árad lelkedre a mennyei erő, édes­ség, béke, nyugalom. Ebből szívhatod magad­ba az imádság szellemét, a Szentlelket, aki min­denre megtanít, s elvisz az örök életre. Szó­­val a szent Vér. A boldogság forrása, az enyém. Jézus nekem adta. Leborulok Jézusom előtt és forrón kérem, hogy méltó legyek a szent Vért hasznomra fordítani.

   Most fölemelik a keresztet, a szentséges Vér még bőségesebben árad felém. Szeretettől, fáj­da­lomtól szinte megsemmisülve imádom, engesztelem. A szentséges Vér utolsó cseppig elfolyt, a föld beszívta. A bűnös föld az én lel­kem, de most már nem bűnös, a szentséges Vér megmosta, megszentelte.

   „Mit adjak vissza az Úrnak mindazokért, ami­­ket nekem adott!” Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert szent Keresz­ted és szent Véred által megváltottad az egész világot!

 

Imádság: Ó, Jézusom, ki elküldötted a Szentlelket, hogy boldogság után vágyó lel­kemet elvezesse az örök béke és szeretet for­rá­sához, szentséges Véredhez; esdve kérem a kegyelmet, hogy hűen kitartsak Veled a ke­reszt­úton, törlesztve, engesztelve és érdemeket szerezve, hogy méltó legyek felérni a teljes át­adás hegyére, ahol szent Véred által Veled tisz­ta szeretetben egyesülve adjam át lelkemet a Te szent kezedbe. Ámen.

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III. Elmélkedés.

A szent Vér forrásánál.

 

I. Előgyakorlat. Látom a Szűzanyát, Szent Jánost és a szent asszonyokat a Kereszt alatt. II. Előgyakorlat. Kérem a kegyelmet, hogy az ő példájukon én is kitartsak a szenvedő Jézussal az imában, elmélkedésben, imádva a szentséges Vért.

 

I. pont: A Szűzanya a szent Vér tiszteletében.

 

   1. Mit tett a Szent Szűz a szent Vérrel? Soha el nem képzelhetjük, a gyötrő, kínzó fájdal-mat, melyet az édes Szűzanya egyetlen Fia ha­láltusája alatt szenvedett. Neki Istene és Min­de­ne volt a kereszten vérző Üdvözítő… édes Fia, saját tisztaságos véréből a Szentlélek által alkotva. A legszentebb ártatlan Bárány, a nagy Csodatevő, a világ Megváltója. Mennyi címen volt a szívéhez nőve a legbensőbb, legégetőbb szeretet által!…Ha legalább át nem szegezték volna! De látnia kellett, mint folyik szentséges Vére patakokban a keresztről…ezt csak Ő bír­ta ki, a Messiás Anyja, aki tudta, hogy köte­les­­sé­ge a legkínzóbb szenvedéssel a világ meg­váltásában, szent Fiával közreműködni. Ő volt a Kálvárián a szentséges Vér legszere­tőbb, legbensőbb imádója. Az angyalok száz­ez­re vette körül a Keresztfát, imádva, tisztel­ve, szeretve, engesztelve az Isten Fia szentsé­ges Vérét.

   2. A keresztről való levétel után a Szűzanya szent Fiát karjaiba zárta, ekkor a szent asszo­nyokkal felszárítja, felcsókolja, gyolcskendő­ben megőrzi a szentséges Vért, az Atya Isten Egyszülöttének drágalátos Vérét.

   3. Jézus mennybemenete után, Szent János evangélista miséje alatt, az istenanyai Szív egész hevével imádja az oltáron, majd magá­hoz veszi a szentséges Vért, sőt másokat is buzdít annak vételére.

   4. Felajánlja a szentséges Vért az egész vi­lág üdvéért; a bűnösök megtéréséért, szent Fia ellenségeinek megtéréséért, az Anyaszentegy­há­zért, az igazakért, de kivált Jézusának he­lyet­teseiért, az apostolokért, a papságért és Jézus jegyeseiért.

   Ó, Jézusom, engedd meg, hogy drága szent Véredet Szűzanyád Szívével tisztelhessem. Add nekem az Ő lelkületét, szeretetét, hogy naponta buzgó előkészülettel vegyem a szent­mise alatt a Szentostyában elrejtett üdvözítő drága Vért.

 

II. pont: Szent János apostol a szent Vér tiszteletében.

 

A szeretett tanítvány az ártatlan, tiszta lelkek szűzi tekintetével szemléli a kereszt alatt, mint ömlik ki Üdvözítőjének, hőn szeretett Meste­rén­ek szentséges Vére a bűnösök megtéréséért s az igazak magasabb fokban való üdvözülé­sé­ért. A kegyelemtől megvilágítva látja a szent Vér határtalan értékét, mennyei becsét, vég­te­len tiszteletre, imádásra méltó voltát. Teg­nap, csütörtök este nyerte el a papi méltó­sá­got: hatalmat a kenyér és bor átváltoztatásá­ra, a keresztáldozat megújítására…Lelke túl­árad a boldogságtól, de a szeretett mester szen­vedései nem engedtek időt az erről való elmélkedésre.

   Most ott áll a kereszt alatt, mindent elfelejt, csak Isteni Mesterét nézi…Leírhatatlan fájda­lommal látja, mint ömlik ki a szent Sebekből az élő Isten Fiának a Vére…Mélyen elmerül a szent Vér imádásában.

   Ő is a szent Vér első imádói közé tartozik. Sőt ő az első és egyedüli fölszentelt pap, aki szem­tanúja volt Krisztus véres áldozatának a Kálvárián és drága szent Vére kiontásának. Ő szó szerint látta beteljesedni a tegnap elhang­zott szavakat: „…mely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”. – Elgondol­hat­juk-e, milyen lelkülettel emlékkel mutatta be a szentmisét a szeretet tanítvány? Ezt csak ő tudná elmondani. De még ő sem, mert ez kimondhatatlan! Hányszor állott az oltárnál a Kálvária benyomásai alatt szent elragadtatás­ban. Minden ékessége, egész lénye a keresz­ten vérző Üdvözítőhöz láncolva, előttünk is­meretlen fájdalomárban!…Eme titkokat majd csak a mennyben tudhatjuk meg. Szinte egész természetesnek tartjuk, hogy Szent János min­den szentmisében áldozás alkalmával Jézus keblén nyugodott. A szent Vér vétele után pe­dig az Úr karolta át hű tanítványát drága Véré­től pirosló szent kezével, s Vértől pirosló ajká­nak csókját lehelte János szűzi homlokára meg­­szen­telve, elárasztva őt drága Vérének kegyelmeivel. (1)

   A hívők közül a női nem nagyobb számban volt képviselve a kereszt alatt a szent Vér imá­dá­sánál! Mária Magdolna s a többi jámbor ass­zony személyében. Ők mindenkorra példa­ké­pek maradnak a női nemnek, jól kihasznál­ták Istentől nyert természetes adományukat: a

 

 

 

1. A szentmise vértelen áldozat. Jézus Vére ott már nem valóságosan, hanem csak titokzatos mó­don folyik. Ily értelemben kell felfogni az itt mon­dot­takat.

 

nemes női szív egész hevével karolták át a szen­­ve­dő, vérző édes Jézust; bátran kitartottak mellette. A haldokló Jézus látása, véres áldo­za­tának benyo­má­­sai egészen a halálig kihatot­tak lelki életükre s a szentség magas fokára vezették őket.

 

   Ima: Édes Isteni Jegyesem, ki a szent ke­reszten Véredet érettem kiontottad, gyullaszd föl bennem a Szentlélek szeretetét, hogy a ne­hézség idején a szent asszonyok bátorságával kövesselek a lemon­dás, önmegtagadás útján; s így méltó lehessek, Veled szenvedve a földön, szent Véred érdemeinél fogva fölvétetni az örök dicsőségbe, a mennybe. Ámen.

 

 

 

 

 

 

 

IV. Elmélkedés

 

A szent Vért különösen tisztelő lelkek boldogok.

 

I. Előgyakorlat: Látom Jézusomat a keresztút egyes állomásánál, nézem mily türelemmel mit szenved s imádom szentséges Vérét, mely bőven ömlik szent Sebeiből.

II. Előgyakorlat: Kérlek édes Jézusom, ta­níts, buzdíts drága szent Véred tiszteletére, hogy én is megízlelhessem némileg azok bol­dog­ságát, akik egészen Szívedéi és szent Véredéi.

 

I. pont: A szentséges Szívet tisztelő lelkekből képezi a Szentlélek a szent Vért tisztelő boldogokat.

 

A szent Szív tanulmányozása és követése után emelkedik csak fel lelkünk erre a magaslatra, ahol a szent Vér imádásunk tárgya. Először kül­­sőleg kell utánoznunk és követnünk Jézus szent Szívét, ezt a „minden erények tárházát”, s csak azután ereszkedhetünk le annak mély­sé­gébe, ahol a szentséges Vérrel egyesülhe­tünk.

 

Ó, lelkem, ne soká habozz! Ne tétovázz! Kezdd meg ezt a fölséges lelki munkát: imá­idban, elmélkedéseidben nézd Jézus szent Szívét: mily alázatos, szegény, engedelmes; csak Isten országa és a lelkek üdve érdekében fá­rad; nem irtózik a kereszttől, áldozattól, sőt állandó áldozattá válik értünk, s azt kívánja, hogy mi Őbenne s Ő mibennünk, tehát az ál­do­zatban egyesülve legyünk Vele. Ne riadj vissza, én lelkem! Nézd, nemcsak szenvedés, áldozat lesz osztályrészed e Szív követésében, mert Jézus világosan mondja: „Aki engem kö­vet, nem jár sötétségben, sőt az élet világossá­gát bírja.” – Íme, világosság, kegyelem, tehát öröm fakad a kereszthordozó Jézus nyomá­ban, új élet; feltámadás. – Sőt még azt is mond­ja: „Aki szeret engem (ti. tettleges sze­retettel, szent Szívem erényeit utánozó szere­tettel), én is szeretem őt. Atyám is szereti, hoz­zá megyünk és nála lakunk…”, Nála lelki lakomát tartunk. – Fontold meg mit jelentenek e szavak: „Aki szeret engem”, aki a megszen­te­lő kegyelem által lelkében a Szentlelket már bírja, azt „én is szeretem”. Ez a szeretet már megkülönböztetett szeretet, nem az Ő szent Szívének általános szeretetét jelenti; s ugyane­zen szeretetet élvezi az Atya részéről is az ily tisz­ta lélek. – Most az Atya és a Fiú, - épp ezen gyengéd szeretetnél fogva – közelednek eh­hez a lélekhez, egyesülnek vele: „Hozzá me­gyünk és nála vacsorázunk”. – Lelkét táp­lál­ják, erősítik…s nem elsősorban az Úr szent Testére és Vérére vonatkozik-e Urunknak eme ígérete? Hiszen Ő szent Szívének Vérét nyújt­ja a gyenge lelkeknek táplálékul, erősítő ita­lul­…

Tehát a szent Szívet erényeiben követve és sze­­retve ez az út a szent Vér ismeretéhez és szeretetéhez. – Nincs más út? Nincs. – Miért? – Mert Jézusunknak is a szent keresztúton kel­lett végigmennie s a kereszt gyötrelmeit el kel­lett szenvednie, hogy a legdrágábbat, szent­séges Vérét nekünk adhassa; így mi is csak a keresztúton, annak végén, a Kálvárián nyerhetjük meg ezt a kincset, ezt a mennyei drágaságot; a szentséges Szív Vérét. – Más szó­val csak az, aki kész alázatban, szent sze­gény­ségben, engedelmességben, önmegtaga­dás­ban követni Jézust, az ilyen igazán áldoza­tos, igazán szerető lélek nyeri meg már e föl­dön a mennyet a szentséges Vér tiszteletében, bí­rásában s az azzal való boldog egyesülés­ben.

 

II. pont: A Jézust elszántan követő lélek már az élet keresztútján is fokról-fokra elnyerheti a szentséges Vért, t. i. annak kegyelmeit.

   Elsősorban megnyerhetjük a szent Vért min­den alkalommal, ha a szentáldozáshoz járu­lunk, mert Jézus szent Testével a drága szent Vért is vesszük. Ne felejtsük el ilyenkor a szent Vért külön is imádni, Jézusnak szent Vére kiontásáért hálát adni, a szentséges Vért engesztelni. Mondjuk ilyenkor: „Krisztus Vére, telíts meg engem.” – Ó, Jézusom, kér­lek, minden jóban szűkölködő, üres lelkemet töltsd meg szentséges Véred kegyelmeivel, édes­ségeivel, nehogy a világ s az önszeretet csalfa, mérges itala töltse meg, vagy pedig üres­ségében Téged nélkülözve elepedjen, el­pusz­tuljon. – Lásd, Uram, olyan a szívem, mint a virág harmat, eső nélkül; a te drága Véred az én lelki harmatom, szeretet-italom. Drága szent Véred, melyet a Kálvárián éret­tem kiontottál, az én gyönyörűségem, ételem, italom, mindenem. Ezt add nekem s ez elég az én lelkemnek, mert nála nélkül nincs életem, nincs örömöm és semmi boldogságom.                                                             A szent Vér kegyelmeiben részesülünk mind­ann­yiszor, ahányszor Szentmise alatt a szent Vért buzgón imádjuk. Tehát Úrfelmutatáskor s azután egész áldozásig s utána is a pap lelké­ben – Mise végéig. – Ki tudná elmondani, hogy buzgó lelkek, papok, kivált Krisztus je­gyesei mennyi kegyelmet, erőt, édességet, len­dületet nyernek ezen imádásból; hitet, re­­ményt, szeretetet. A szentséges Vér áldásai áradnak reánk akkor is, amikor a templomba, kápolnába megyünk szentségimádásra, kivált ha ott külön is üdvözöljük s imádjuk a drága szent Vért. Éppígy ha csak lélekben látogatjuk meg Jézust az Oltáriszentségben s szent Vére áldását kérjük magunkra, szeretetteinkre, a Pápá­ra, a papságra, az Anyaszentegyházra, a pogányokra… Sok kegyelmet nyerhetek, ha lélekben az egész világ templomaiban imá­dom a szent Vért, felajánlva a bűnösök megté­ré­séért. – Jézus szent Sebeinek tiszteletét is összekapcsolhatjuk a szent Vér imádásával, hiszen a szent Sebek voltak a szentséges Vér csatornái, melyekből az oly bőven, teljesen, utolsó cseppig kiömlött a bűnös földre, a mi üdvösségünkért. Azért szabad perceinkben emeljük ajkunkhoz a feszületet, csókoljuk meg áhítattal a szent Sebeket s mondjuk: Krisztu­­som szent Sebeiből kifolyó Vér, moss tisztára engem! Imádlak! Irgalmazz!                                                      Végül, ha kereszt, szenvedés nehezedik ránk, lelkünk már-már roskadozik: akkor gondol­junk a legnagyobb erőforrásra, a mi Urunk áldott szent keresztjére. Ez a kereszt át meg át volt itatva az Ő drága Vérével; ez a kereszt annyira kedves volt Jézusunknak, hogy nem akart tőle megválni, életben viselte, hordozta, szerette; halálban is egyesülve volt vele s rajta lehelte ki lelkét. – Azóta ez a megváltói Vérrel díszített szent kereszt a mi szeretetünk, nagyrabecsülésünk tárgya, a mi reményünk, menedékünk, egyetlen vigasztalásunk. A buz­gó lelkek, szentek kimondhatatlan erőt merí­tet­tek Krisztus keresztjéből; szenvedéseiket, sa­ját keresztjeiket az Ő áldott keresztjével egye­sítették. A keresztről Krisztus tekintett reájuk, az Ő Szívének szeretete, szent Véré­nek édessége megkönnyítette a legiszonyúbb kínokat.                                                                      Boruljunk le megváltásunk dicső jele, a ke­reszt előtt és énekeljük Szent Pállal: „Nekünk….­dicsekednünk kell a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, melyben üdvös­ségünk, életünk és feltámadásunk van.” Nem lehet, hogy mi, az Úr választottjai közömbö­sen tekintünk az Ő megváltói keresztjére, ne­künk örülnünk kell (bár természetünk szenved alatta), ha Krisztussal szenvedhetünk. Mert ha Vele szenvedünk, ha Vele kitartunk a kereszt­ben, úgy Vele fel is támadunk örök életre, örök üdvösségre, örök boldogságra. Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által, melyen felszegezve teljesen el­véreztél, megváltottad az egész világot, kü­lö­nö­sen bőségesen megváltottad szent Véred, szent kereszted tisztelőit, akik túlon-túl merí­tettek megváltói kegyelmedből. Forrón kérlek add nekem is e kegyelmet. Ámen.

V. Elmélkedés

 

Mire tanít a szentséges Vér?

 

I. Előgyakorlat: Mély hittel, áhítattal imá­dom lélekben a szentséges Vért Úrfelmutatás után az oltáron és világszerte minden szentos­tyá­ban, minden cibóriumban, minden paténán és az imádásra kitételnél a monstranciában.

II. Előgyakorlat: Ó, Jézusom, esdve kérlek, küldd el szent Lelkedet s add meg a képessé­get, hogy megérthessem és kövessem sugalla­ta­idat, így biztosan eljuthatok a boldogság forrásához, a Te szentséges Véredhez, és meg­ért­he­tem, mire tanítja lelkemet.  

 

I. pont: A szentséges Vér az elrejtettség szeretetére tanít.

 

Mély hittel, állhatatos elmélyedéssel kell szem­­­­­­lélnem Krisztusomat a keresztfán. Ekkor öt szent Sebe feltárul előttem….szent Vérének patakja mintha csak az én szívemből fakadna ki. Mély részvét, fájdalom kél érzéketlen, el­tom­pult szívemben s erős vágy, hogy kicsiny­sé­gem­hez mérten viszont valamit tegyek, ál­dozzak a drágalátos Vér tiszteletére. Ekkor for­ró kérésemre a Szentlélek egy fénysugarat lövell sötét elmémbe, hogy meglássam és meg­halljam, mit mond nekem ez az önmagát teljesen feláldozó, megsemmisítő tüzes szere­tet-ár? – Látom, hogy az elrejtőzés mellett is világszerte működik, lelkeket ment, tökélete­sít, megszentel. Mint a kráterből a forró láva, úgy tör elő az üdvözítő, éltető szeretet-patak s szétfut az egész világon, hogy minden lelket magával sodorjon s bevigye az örök boldog­ság Óceánjába, Istenbe. Mindaz, aki hittel, áhí­tattal magához veszi, hatalmába kerül, s oly mértékben nyeri el az „Életet”, hogy „nem hal meg mindörökké”, vagyis halhatatlanná, sért­hetetlenné válik, a sátán, a világ s az egész pokol nem képesek őt ledönteni, Krisztustól el­választani. Vajon „ki vagy mi választ el ben­nünket Krisztustól, ha Ővele szentséges Vére által egyek lettünk, mint a szőlővessző a szőlővel?”                                                             De nézd, én lelkem, hol és hogyan van elrejt­ve a szentséges Vér? A szentséges Szívben és az oltáron a kehelyben, mely a szent Szívet kép­viseli. Erről a szent Szívről zengi az Egy­ház, hogy a  „bölcsességnek és a tudomány­nak összes kincsei megvannak” Benne, s hogy „az Istenség egész teljessége Benne lakozik”. A világ előtt ismeretlen, sőt „gyalázatokkal tetézett”. Jézus követőinek, szeretőinek, a szent Vér tisztelőinek azonban „életük és fel­tá­madásuk”, „minden vigasztalás kútfeje”, „bé­­kességünk és engesztelésünk” – szóval mindenünk életben-halálban a szentséges Szív, benne elrejtett kincsével: a drága Vérrel. Az oltáron is mennyire el van rejtve az örök szeretet patakja a fémkehelyben. Csak Krisztus helyettesének nyílik fel, mikor a szent szertartásokat végzi szentmise alatt, s neki is csak háromszor áll nyitva „az üdvös­ség kelyhe”, negyedszer már magához veszi a szentséges Vért.

   Első alkalommal a konszekráció után áll nyit­va a pap előtt „a hit titka”, a szent Vér. Nyitott kehelyben emelik föl imádásra. Jelen­ti: Jézus akarja, kívánja, hogy tudjanak róla, hogy min­den eszes lény ismerje, tisztelje, imád­ja szent­sé­ges Vérét. Ezért rendelte el az Egyház, hogy emeljék magasba, a hívők pedig imádják, en­gesz­teljék, szeressék, adjanak há­lát érte. – Ó, Jézusom drága Vére, misztikus testednek éle­te, szüzeket nevelő bor, a legmé­lyebb hittel, for­ró szeretettel imádlak és hív­lak: jöjj, jöjj lel­kembe, én erősségem, tüzem, ételem, ita­lom, boldogságom, üdvösségem, Jézusnak drága Vére!

                                                                          

   Második megnyitása a kehelynek a „Per Ip­sum”-nál. Itt Jézus szent Vére a kereszt, a szen­­vedés megismerésére, nagyrabecsülésére tanít s felkelti lelkünkben az Istennel való egye­sülés vágyát. Ezt jelenti a szent Ostya köze­ledése a szent Vérhez, s a keresztek, me­lyeket a pap a szent Ostyával leír. Csak a bá­tor harc s a Jézussal való szenvedés után egye­­sülhet a lélek a szent Vérrel – Jézussal. Csak az Ő kínszenvedése és keresztje által ju­tunk el a lelki feltámadás örömébe.

   A harmadik megnyitásnál Jézus keresi a tel­jes átadásban élő, nagylelkű szíveket, a szen­ve­dés tüzében megtisztult, mintegy megtört tiszta lel­­ke­ket, akiknek szívét a magáéba befo­gad­hat­ja. (A pap beteszi a szent Ostya kis ré­szét a szent Vérbe.) „Aki eszi az én testemet és issza az én Véremet, bennem marad és én őbenne.”

   A negyedik megnyitásnál végre Jézus szentsé­ges Vére kelyhét forró szeretettel az Ő másá­nak, papjának adja, jeléül, hogy szent Teste és Vére, úgy, mint a Vele egyesült hal­ha­tatlan lel­kek, mind a papéi, mint második Jézuséi. Mit látsz tehát, én lelkem? Mit művel Jézus drá­ga, szent Vére? – Elrejtőzik, tanít, Istennel egyesült papjai és a szent hívők által apostol­kodik.

II. pont: A szentséges Vér hálás viszontszeretetre tanít.

   Ha valami a világon, úgy a szentséges Vér mindennél hangosabban hirdeti Jézus Szíve örök szeretetét. „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.” – Ő annyira ment szeretetében, hogy nemcsak életét, de Vérét is ideadta utolsó cseppig, s nemcsak egyszer adta, hanem naponta annyiszor adja, ahány pap bemutatja a szent keresztáldozatot, a szentmisét. – A szeretet legégőbb, legemésztőbb akkor, ha a szeretet lény szenved, különösen, ha értük szenved. – Jézusunk pedig az oltáron, a szentmisében nemcsak misztikusan szenved, hanem meg is hal értünk, megújítva kereszthalálát, egyedül, tisztán szeretetből. Ezért forró, lelkes, önma­gát feledő, kiüresítő szeretettel kell az oltár­hoz közelednünk, ahol az Isten Fia, az ártatlan Bárány újból feláldozza magát az én boldog­sá­go­mért.

   Talán kőből van a szívem, hogy nem indu­lok meg? – Ó, lelkem, gondold meg, hogy nincs a földön, a világon nagyobb, fensége­sebb, Istennek tetszőbb cselekmény, mint a szentmise. Nincs a lelkek javára érdemesebb, hasznosabb, üdvösebb, mint a szent keresztál­dozat megújítása. – Ha az összes szentek, vér­ta­núk, sőt a Szűzanya s a föld minden szenve­dé­sét felajánljuk engesztelésül – ez mind ösz­sze nem hasonlítható egyetlen szentmise érde­meivel, mert itt nem a teremtmény, hanem maga az Isten, az Atyának egyszülött Fia szenvedését ajánljuk fel.

   Hogyan mutassuk ki tehát viszont szerete­tünket? – Mindenekelőtt és legfőképp buzgó szentmisehallgatással, illetőleg a pappal szen­tül való misézéssel, egész lelkünkből imádva a szent testet és a szent Vért. Továbbá szent áhítattal üljük meg a szent Vér ünnepét (július 1.). Úgyszintén a kereszt ünnepeit (május 3. és szeptember 14.). Bűnbánattal, penitenciával szenteljük meg a nagyböjtöt, különös tekintet­tel annak mindenegyes péntekét, amikor az Anyaszentegyház Krisztus Urunk szenvedésé­nek eszközeit tiszteli. A nagypéntek legyen egyik legkedvesebb fájdalomban, de végtelen hála- s szeretetben is lelkünknek értünk meg­halt Isteni Jegyese iránt. A fájdalmas Szüzet se kapcsoljuk ki!

   Ima: Ó, Jézusom, én is esdek a vakkal: Add, hogy lássak! Nyisd fel lelki szemem a legna­gyobb világosságnak, nyisd ki hideg, érzéket­len szívemet a leglángolóbb, halálig hű szere­tet­nek: a szent keresztáldozatnak, hogy némi­leg meglássam, felfogjam a szeretet forrását, az örök Szeretet titkát, szentséges Szíved leg­nagyobb ajándékát: a szentmisét, a szent Vért. – Sőt többet kívánok. Teljesen birtokomba óhajtom venni, egyesülni óhajtok a szent Vér­rel, mert csak ez a lelkem boldogsága itt és az örökkévalóságban. Ámen.

 

 

 

 

 

 

VI. Elmélkedés

 

A szent Vér tiszteletére fölszentelt templom.

 

I. Előgyakorlat: Látom Jézus szentséges Szívét, mint mennyei bazilikát a szentséges Vér oltárával. A Szentlélek trónol a szent Vérben.

II. Előgyakorlat: Kérem a kegyelmet, hogy az én szívem is a szent Vér templomává, tabernákulummá váljék. 

 

I. pont: Lelkem templom, sőt a testem is.

 

   „Nem tudjátok, hogy a Szentlélek templo­mai vagytok?” -  A templomban oltár is van. Szívem legyen a szentséges Vér oltára, me­lyen szeretetem aranykelyhe, monstranciája áll. Éjjel-nappal folyik az áldozat bemutatása, a drága Vér imádására. Boldog a lélek, aki tu­datosan elkészíti lelkét s az Úr tabernákulu­má­vá alakul. Éjjel-nappal ott trónol lelkében a Fölséges. Az ily lélek a mennyet bírja szívé­ben, már most megkezdte az örök boldog éle­tet, már most Istenben él és Isten őbenne. Jézus Szíve az ő lakóhelye s ő viszont a szent Szív tabernákuluma. Lelkének áhítata a töm­jén, melynek illatos füstje állandóan felszáll szívének Isteni kedveltjéhez, Jegyeséhez, imád­va Őt és érte kiontott drága Vérét. – Isten jelenlétére való gondolása az örök lámpa, mely mutatja, hogy ebben a templomban jelen van Jézus, az Ő szentséges Szíve és Vére.

   Ez a boldog lélek elfelejti a hiú világot, az önző én-t, kicsinyes bajait, mert szíve egyesül Jézuséval, szent Vérével. A szentséges Vér áldásai szünet nélkül áradnak reá. A föld ösz­szes szentmiséivel, kelyheivel összeköttetés­ben van a szeretet által, a dicsőítő, magaszta­ló, imádó, engesztelő, hálás viszontszeretet ál­tal. Mert a szeretetnek se vége, se hossza, - az örök, mint maga az Isten. „Isten a szere­tet!”

 

 

 

II. pont: Háromféle templom, háromfajta lélek.

 

1. Közönséges hit, remény, szeretet. 2. Buz­gók: hit, engedelmesség, áldozatosság is van, de nem föltétlen, nem teljes az átadás. 3. Apos­toli lelkületűek, vértanú lelkületűek, tel­jes önátadásban, önfeláldozásban szolgálnak Istennek. A szent Vér fölviszi őket a magasba, mert engedik magukat ragadni. – Ezek a papi lelkületűek, második Jézusok, vagy jobban mondva igazi (idem) Jézusok. Az örök Főpap áldozatos szelleme élteti őket: Jézus Szívének szelleme, szeretete.

Ima: Ó, Jézusom, aki drága Véredet – saját szavaid szerint – elsősorban papjaidért, apos­to­laidért ontottad: kérlek, küldj, nevelj Anya­szentegyházadnak nagylelkű, valódi papokat, apostolokat, akik szent Véred ereje által mél­tók legyenek a halhatatlan lelkek egész töme­gét visszatéríteni a mennyország útjára. – Kérlek, add meg nekem is a Te apostoli szel­le­medet, hogy szent Véred áldozatával egye­sülve – én is sok lelket megmenthessek imá­immal, munkáimmal, szenvedéseimmel Isten országának. Amen.

 

 

 

 

 

                                                 

 

 

 

 

VII. Elmélkedés

 

A szent Vér Istennel egyesít.

 

I. pont: „Aki eszi az én Testemet és issza az én Véremet, az bennem marad és én őbenne.”

 

   Krisztus testével az Ő szentséges Vérét is vesszük a szentáldozásban. De ez nem elég a szomjas léleknek. A szentlélek megvilágosítá­sánál a szent Vér kegyelmét mindennél érté­ke­sebbnek látja lelkünk s midőn ezt imádkoz­za: „Öntsd lelkünkbe szent malasztodat…”, akkor az összes kegyelmek között egyik legki­vá­lóbbnak látja a szent Vérrel való egyesü­lést…De ez a világosság, ez a tiszta látás a lélekben föltételezi Jézus Szíve s Szentlélek tiszteletét. Krisztus szenvedése iránt való áhí­tatot, Jézus ismeretét s a Vele való benső egye­­sülés vágyát. Az ilyen lélek kell, hogy önmagából kivetkőzzön, vagy ezt legalább is megkezdette legyen; nagy szívvel át kell ka­rolnia az egész világot, szeretnie kell minde­nekfölött Krisztus Egyházát, ezért legforróbb imáinak tárgya a hierarchia és a lelkek, a Krisztus drága Vérén megváltott halhatatlan lelkek. Ezek a magasztos gondolatok és vá­gyak is Jézus felé viszik lelkünket, egyengetik a Vele való benső egyesülés útját s végre a szent­séges Vér megtisztító, boldogító, Istennel egyesítő patakjához vezetnek.

   Azonban mégis a szenvedés, a Krisztussal szeretetből való szenvedés vezeti a lelkünket leghamarabb a szenvedő Megváltóhoz, akinek fájdalomban megtört Szívét viszontszerete­tünk­­­kel vigasztalni, engesztelni óhajtjuk. Ha most a lelkünk hűségben átadja magát Jézus­nak, úgy a keresztet hordozó Jézussal felju­tunk a legmagasabb pontra: a Kálváriára. Itt aztán kedvünkre belemerülhetünk a szent Vér imádásába. Itt dicsőit, áld, magasztal, örvend és sír a lelkünk. Boldog az a lélek, aki Isten kegyelmével eljutott ide! Az ő Kálváriája az oltár. Ezt a Kálváriát mindennap megjárhatja szentmise alatt. Ott nyílik meg számára a szentséges Vér patakja… Ott látja Krisztus testét egyesülni szent Vérével, mely emberi természetünknek az Isteni természetbe való beoltását jelenti. Krisztus érdemei folytán meg­istenülhetünk a megszentelő malaszt által és közvetlenebbül a Krisztussal való benső egyesülés által.

   Itt Krisztus szent keresztáldozatának megú­jí­tá­sával lehet lélekben a szent Vérrel egyesül­ni: a kehely felmutatásánál mély hit és aláza­tos imádás által; a Per ipsum-nál: a Krisztus­sal , szent Vérével való egyesülés vágyával; a Pax Domini résznél, ahol a pap a szentostya kis darabját beleteszi a szent Vérbe, a szentsé­ges Szívbe való belemerüléssel. S mikor a pap megissza a szent Vért, ekkor lélekben vele iszom azt világszerte minden oltárnál, hogy szeretetemet, forró vágyamat kifejezzem és fel­szítsam a drága Vér után. S kérem édes Jézusomat, engedje, hogy minél nagyobb ré­szem legyen Őbenne, hogy holtomig így le­gyek Vele egyesülve.

   Ó, Jézusom, világszerte minden szentmisé­vel egyesülök! Egész lelkemből imádom szent Testedet, de kiváltképpen szentséges Véredet, melyet érettünk oly nagy szeretettel feláldoz­tál, szent Sebeidből utolsó cseppig kiöntöttél. Kérlek szent Véred érdemeire, hogy necsak a halálos bűnt, de minden legkisebb bocsánatos bűnt is, hibát, lanyhaságot, hiúságot kerüljek, és megtaláljam s mindig azt keressem, ami Neked jobban tetszik. Így remélem, hogy végre, megtisztulva, lelkem egyesülhet drága szent Véreddel, s szent Szívedben lakva meg­va­ló­sul: Te énbennem, én Tebenned, már most is mennyben. Ámen.

 

II. pont: Jézusunk drága Vérén váltotta meg a világot. – Mi folytatjuk ezt a megváltói munkát,

   

mi katolikusok, különösen az Istennel egye­sült lelkek.

 

   Áldozat, lemondás, vér, szenvedés kell, hogy a lelkeket emeljük, előrevigyük és Jézus­nak átadjuk. Önzetlen, áldozatos lelkek tartják fenn a világot, ez a hittudósok össz­hang­zó tanítása. Egyetlen hősi, önmagát fele­dő, áldozatokból élő lélek kedvesebb Jézus szemében, mint ezer más közönséges, ezek mentik meg a világot. De ezeken a lelkeken a szenvedés, a kereszt jele tündöklik, homlo­kuk­ra Jézus neve van felírva a drága Vérrel. Ők naponta megmossák ruhájukat, a megszen­te­lő kegyelem köntösét a Bárány Vérében. Ezek­ről írja Szent János evangélista, hogy lát­ta őket a Trón körül állani, hosszú fehér ruhá­ban; nagy szorongatásból jöttek, megmosták ruhájukat a Bárány Vérében.

   Ó, lelkem, ha végre megértetted a szeretet­nek e nagy titkát, a szent Vérnek lélekre ható csodálatos tisztító hatását, úgy ne tarts meg lel­kedben. Taníts, lelkesíts másokat is. Mutasd meg nekik az utat, azt a keskeny, de biztos, bol­dog utat, mely egyenesen Jézus Szívébe-Vérébe vezet. Kedveltesd meg velük a keresz­tény lelkek útját, a keresztutat, melyen a ke­reszt Királya elől halad. Íme, Ő a gyalázat tö­vi­sével megkoronázva, kötelekkel megkötöz­ve, Szívében-Testében szenvedve viszi a Véré­­vel áztatott keresztet. Rád tekint és hív: kövess engem… Jöjjetek hozzám mindannyi­an, akik fáradtak és terhelve vagytok, és én megenyhítlek titeket. Van szíved ellenkezni? Vagy talán így felelsz: Uram, nem tudod, hogy épp az a bajom, hogy a sok kereszttől, mely rám nehezedik, nem bírok haladni? Erre az édes Jézus így szól: Szegény lélek, tudd meg, azért vagy gyenge és fáradt, mert az ön­zés, hiúság, emberi tekintetek s a gyávaság ter­heit viseled. Ezek lassítják a lelket, elcsüg­gesz­tik és gyöngítik. Rázd le azokat és jöjj ide hozzám, vedd válladra az én keresztemet. Vi­sel­jük együtt ezt az áldott, Véremmel meg­szen­­telt keresztet. Meglátod, mily könnyű lesz velem ez a szent kereszt. Mert ez az én ke­resz­tem tulajdonsága, hogy erősít, vígasztal, emel, bátorrá, nagylelkűvé teszi a hű lelket; a szeretetet felgyullasztja benne, melegíti, égeti, kiégeti rossz szenvedélyeit, hibáit, s végre szár­nyakat ad neki, hogy Isten felé repüljön és Benne megnyugodjék. Bele akarsz röpülni a szent Vérbe? Jöjj, vidd Velem a keresztet.

   Lelkemnek szenvedő Jegyese, édes Jézusom, köszönöm szent tanításodat. Ó, mily későn értettem meg, hogy a Te kereszted visz a boldogsághoz, s hogy az én keresztjeim nem egyebek, mint az önzésnek rabszolga-bilincse­i. Add, hogy az önszeretet eme terheitől meg­sza­ba­duljak és ezentúl az igazi keresztény (szer­zetesi) élet erényeinek keresztjét visel­jem, mely nem más, mint a te megváltói ke­resz­ted. Erről a keresztről zengi az Egyház: Nekünk dicsekednünk kell a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, melyben üdvösségünk, életünk és feltámadásunk van. Segíts, édes Jézusom, hogy hűen kitartsak Veled a szent kereszt viselésében s így eljuthassak szentsé­ges Szívedbe, a boldogság, erő és dicsőség szentélyébe, ahol annyi választott lélekkel egye­sülve, drága Véred legyen egyedüli táplá­lékom, ékességem és szerelmem. Ámen.

VIII. Elmélkedés

 

A szent Vér mint a Szentlélek tüze a választott lelkekben.

 

 

I. Előgyakorlat: Látom az utolsó vacsora ter­mét. Már a lábmosás is véget ért. – Jézus a leg­­na­gyobb cselekedetre készül: az Oltáriszent­ség szerzésére. A tanítványok elfo­gódott szívvel szemlélik Mesterük szeretettől égő arcát. Ily meghatottnak még sohasem lát­ták Őt.

II. Előgyakorlat: Kérem Isteni Üdvözítőmet, adja meg elmémnek a világosságot, hogy a világ legnagyobb kincsét, szentséges Szívének Vérét, e Szív szeretetét, szellemét megismer­jem és így saját halhatatlan lelkem javára és másokéra, különösen a pogányok megtérésére felhasználjam, alkalmazzam az Ő nagyobb örö­mére, dicsőségére.

 

I. pont: Nézem Jézust a szentmise szerzésénél…

 

   Kezébe veszi a kenyeret: „Egyetek ebből mindnyájan, ez az én testem… s a föld legelső áldozói egyszerű, hívő szívük egész áhítatával fogadják Jézus szentséges Testét. Most az Úr a kehely után nyúl, megáldja azt és elmondja felette a mindenható, csodát művelő szavakat: „Ez az én Vérem, az újszövetségé, a hit titka, mely érettetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” – Megszületett a szent Vér az első oltáron, az első szentmisén, az első nagy­csü­tör­tökön. Ez volt a mi örök Főpapunknak primíciája, előképe a nagypénteki kálváriás véres áldozatnak.

Az apostolok megitták a szent Vért, nem ér­tették, hogyan lehetséges. De hitük megerősö­dött, mert tudták, hogy Mesterük az út, az igazság, s hogy nála vannak az örök élet igéi. Bár másnap szétfutottak, elhagyták Őt, de megbánták gyávaságukat, hitetlenségüket, s a föltámadás után kitartottak az imában, a Szentlélek várásában, naponta vagy gyakran erősítve magukat a szentséges Vérrel. S a Szentlélek vétele után szétoszoltak, hirdetve Krisztust, hogy életüket adják érte, aki érettük életét és vérét föláldozta.

II. pont: A szentmise.

Az utolsó vacsora fenséges jelenete naponkint megismétlődik templomainkban, az Anya­szent­­egy­­ház fölszentelt papjai helyettesítik Krisztust. Sőt ennél többet látunk: Krisztus ke­­r­eszt­áldozatát szemléljük oltárainkon. Urunk szentséges halála újul meg titokzato­san, naponta, világszerte. Körülbelül 300.000 pap mutatja be a vérnélküli áldozatot s változ­tat­ja át a bort Krisztus szavaival az Ő drága Vérévé – az egész világ üdvéért, minden lélek javára, aki részt akar venni az Ő végtelen ér­de­mei­ben, s oly mértékben nyeri el a szent Vér kegyelmeit, amennyire vágyódik utána, lelkét erre előkészíti, vagyis tesz róla, hogy alkalmas legyen a szentséges áldozat, a szent Vér mérhetetlen kegyelmeinek befogadására. – Úrfelmutatás van. Hálával és csodálkozással nézem, hogy az alter Christus – a pap hogyan változtatja át a bort szent Vérré. Talán hallom s vele együtt mondom az átváltozás szent igé­it: Ez az én Véremnek kelyhe, az új és örök szövetségé, a hit titka, mely érettetek (aposto­laim, papi lelkületi aráim, híveim, gyermeke­im) és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. – Most a pap felmutatja a kelyhet, mintegy azt mondja: Nézzétek híveim, itt van Krisztusnak valóságos szent Vére, mely a szent keresztfán öt szent Sebéből kiömlött a bűnös földre. Mé­lyen leborulva imádom lelkünk váltságdíját és mondom: Mennyei Atyám, fölajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drágalátos Vérét bű­neimért elégtételül és az Anyaszentegyház szándékára. Áldjad én lelkem az Urat és min­den, ami benne van, az Ő szent Vérét. Egész szívemből, minden erőmből imádom, dicsé­rem, dicsőítem és engesztelem üdvösségünk drága árát. Jézusom szentséges Vérét, fölaján­lom a tisztítótűzben szenvedő lelkekért is.

   Ó, hogy szeresselek, Jézusom, a legnagyobb ajándékodért, mely életedbe került! Mit adjak Neked viszont, hogy végtelen értékű Véred – életed árán megmentettél az örök haláltól, örök pokoltól s megszabadítottál gonosz haj­la­maimtól, s az életszentség magas fokára akarsz általa segíteni? Ezentúl már egyedül Neked élek s nem kívánok mást, csak szerete­te­det és kegyelmedet, amelyet szentséges Véred­del oly bőségesen kiérdemeltél nekem és lelkembe öntöttél. Imádlak Téged, Krisztu­som és áldalak mindörökké, mert kereszted és Véred által megváltottad a világot és a test rab­ságából – a Te képedre teremtett lelkemet! Ámen.

IX.. Elmélkedés

 

A szent Vér az oltáron.

 

 

I. Előgyakorlat: Lelki boldogsággal nézem a szent Vért a kehelyben, amint a pallával betakarva pihen az oltáron.

II. Előgyakorlat: Kérem a kegyelmet, hogy megérthessem, mit mond lelkemnek ez a ti­tok? – a) A drágaságot, a kincset el szokás rej­teni. A legnagyobb titok s egyszersmind a leg­na­gyobb érték a földön a szentmise, az Úr szent Teste és Vére. De el van rejtve. (Aláza­tos­ság.) – b) Éppen mert annyira rejtett, azért a földön kevesen ismerik. (Engesztelésre utal.­) – c) Én meg akarom ismerni, szeretni és birtokomba venni (Tetterős szeretet.)

I. pont:

Mily nagy tűz árad abból a letakart kehelyből felém! A Szentlélek tüze, szeretete, a szent Szív üdvözítő szerelme. S vajjon állhat-e valaki nagy tűz mellett a nélkül, hogy fölme­le­gednék, fölgyulladna? (Kempis.) Itt a szent Vér közelében nem lehet érzéketlen a szív, ha hittel imádja Krisztus Vérét. Szükségképen érez­ni fogja a Szentlélek tüzét Jézus Szíve Véréből feléje áradni. Ó, Jézusom szent Véré­nek tüze, szerelme, gyújts fel engem! Ó, drága szent Vér, ihless meg engem! Erősíts meg en­gem. A szent Vérben elrejtett Szentlélek, vilá­go­síts meg engem! Adj kitartást, hogy állhata­to­san imádjam az oltáron letakart, elrejtett szent­séges Vért!

II. pont:

Krisztus szent testét a keresztről mély tiszte­let­tel levették, megmosták, tiszta gyolcsba gön­gyölték s az imádó szeretet gyengédségé­vel teljesen új sírba elhelyezték. De hol a szent­séges Vér? Utolsó cseppig kiömlött a bűn­től  megátkozott földre; az magába szívta s így általa meg lett szentelve. – A szentek vérét nagy tisztelettel  őrzik. – Jézusnak minden vér­cseppjét fel kellett volna fogni, de Ő nem így akarta. Mint az egyházi ének mondja: Ő az, aki megvetette Vérét-testét éretted, senki soha nem szeret úgy, mint Ő téged szeretet! -  Csak annyit engedet meg, hogy Veronika ken­dőjén s Pilátus lépcsőjén (a Sancta Scala-n) tiszteltessék a hívek a Sebeiből kifolyt Vérét. – Míg szent Testét Úrfelmutatáskor minden hívő lélek láthatja s a monstranciában a ma­gasba kiteszik, a szentséges Vérét a miséző papon kívül senki sem láthatja; mint ilyet kü­lön imádási órában az oltárra kitéve nem imád­hatja. Szentáldozásnál is azt mondjuk: Vettem az Úr szent testét, s elfeledjük, hogy drága Vérét is vettük lelkünk üdvére és előha­la­dá­sára.

   Ó, Jézusomnak drága, alázatos Vére, imád­lak, engesztellek, mindazok helyett is, akik elfelejtenek, mellőznek. Jézusom alázatos szent Szívének alázatos Vére, tégy engem kicsinnyé, igénytelenné, elrejtetté. El akarok tűnni az emberek szeme elől, hogy annál in­kább egyesülhessek Veled a szent magányban. – Maradjatok énbennem! – Egyedül ezt ké­rem, erre törekszem szent, lelkes, tüzes, tette­rős szeretettel s remélem, hogy megnyerem, mert a szeretet mindent legyőz a Kedvesért! A szeretet a halálnál is erősebb; ki választhat el engem Krisztus szeretetétől! Ámen.

 

 

 

 

 

 

Rövid elmélkedések a szent Vérről.

I.

„Testet alkottál nekem. Akkor mondám: Íme, eljövök” (Zsid. 10, 5-7)

Ím jövök, íme adom magam. – Testének éle­tét, a szentséges Vért már  a Szűzanya ölében fájdalommal ontja Jézus. Mily ajándék ez!