Részlet Dietrich von Apolda Szent Erzsébet élete című művéből (13. sz.)
XI. fejezet Mekkora tisztelettel szokott részt venni a szentmisén, és az őt elárasztó fényesség
A miséken és egyházi szertartásokon Erzsébet keresztényi módon, nagy áhítattal vett részt. Mindenben Isten szolgálóleányának mutatkozott, s nagy buzgalommal és tisztelettel lépett be a templomba, sőt szolgálóit megelőzve sietett oda, s nagy buzgalommal hajtott térdet. Fiatal korától nagy buzgósággal vett részt a misék szent misztériumában. Hittel szemlélte az elmondhatatlanul nagy szentséget, saját kicsinységére tekintve pedig a mise alatt megoldott, hátrahajtott, vagy egészen eltávolított minden külső díszt, ami testén , fején, mellén, karján, vagy ujjain volt. Különösen az evangélium és a misekánon idején, illetve akkor, amikor a pap az Úr testét és vérét átváltoztatta és magához vette, igyekezett alázatát különösen kimutatni. Egész szíve lángolt a szentség iránti áhítattól, döbbenten csodálta a legszentebb méltóságot és legméltóbb szeretetet. Egy napon a kánon alatt, amikor a szent asszony a köpenye alatt összekulcsolt kézzel buzgón könyörgött, forró szeretettel Krisztus iránt, égi fényesség ragyogta körül. Ott állt mellette egy derék, szent életű pap, és átváltoztatáskor meglátta isteni fényességtől ragyogó arcát, és megértette, hogy a test körüli csodás fényesség a csodálatos lelki megvilágosodás tanújele. Olyan s akkora égi fény ragyogta körül, hogy a teste árnyékba borult, és őt magát az isteni ragyogás miatt szemmel egyáltalán nem lehetett látni. Elámult az ember, dicsőítvén az Istent, majd mindazt, amit látott, elmesélte annak a dicsőségére, aki csodás nagy tetteket cselekedett. (Zsolt 9,2)
