Bosco Szent János látomása az Egyház jövőjével kapcsolatban
1862. május 30-án azt álmodta, hogy egy csupasz sziklán állt, maga előtt a végtelen tengerrel. A hullámokon rengeteg vitorlás hadihajó sorakozott fel csatarendben. A hajók többségének orra vasból készült, és fedélzetük ágyúkkal, puskákkal és mindenféle más fegyverrel volt felszerelve. Egyértelműen látható volt számára, hogy egy sokkal nagyobb és magasabb hajót (az Egyházat) igyekszenek éles orrukkal felsérteni, felgyújtani és bármi módon megkárosítani. A nagy hajó oldalán és farvizén számos kisebb hajó és csónak úszott, látható módon hozzá igazodva, s mintegy megvédve az ellenséges flotta támadásaitól. A szél azonban az ellenségnek kedvezett és a felkavart tenger is – úgy tűnt – az ellenséget segíti.
A távolban, nem nagy távolságra egymástól két oszlop volt látható a tarajos hullámok közt kiemelkedve. A magasabbikon egy hatalmas Szentostya ragyogott, alatta egy táblával: Salus credentium (a hívek üdvössége). Az alacsonyabb oszlopon pedig a Boldogságos Szűz szobra állt, e felirattal: Auxilium christianorum (a keresztények segítsége).
A pápa a nagy hajó kapitányaként felmérve az ellenség ádáz dühét, mely veszélyeztette szövetségeseit, magához rendelte hajójára a kisebb járművek parancsnokait. De a vihar egyre hevesebb lett, és a parancsnokoknak vissza kellett térniük vitorlásaikra. Mikor a szélvész egy kissé elcsendesült, a pápa másodszor is magához hívatta őket. Ekkor a vihar hirtelen megerősödött, s a pápa a kormánykeréknél állva igyekezett hajóját minden erejével megfeszítve a két oszlop közé kormányozni, de a vihar csak fokozódott és még bőszültebben söpört végig a tengeren. Az ellenség megpróbálta a pápa hajóját újfent elsüllyeszteni és égő anyagok átdobálásával felgyújtani. Minden ellenséges objektum össztüzet zúdított a pápa hajójára.
Az összpontosított támadás azonban, a számos fegyver bevetése ellenére is sikertelen maradt, mert a pápai hajónak sikerült szabadon és biztosan átszelnie a tengert, holott minden oldalról komoly támadásnak volt kitéve. Számos sérülést és léket is kapott, azonban egy lágy szellő, mely az oszlopok felől támadt (a Szentlélek szele), azonnal betömte a sérüléseket, sőt az Egyház hajójának vitorlái újra kidagadtak a széltől. Ekkor támadók hajóin nagy zavar támadt, mert felrobbannak az ágyúcsövek, repedések és törések keletkeztek, ennek következtében jónéhányuk elsüllyedt a tengerben.
A harcok közepette a pápa, súlyosan megsebesült egy lövedéktől. Környezete megpróbálta ugyan a kormánynál tartani, de hamarosan egy újabb lövés végzett vele, és holtan esett össze. A megmaradt ellenséges flotta felől diadalittas ordítás tört ki. A pápai hajón összesereglett parancsnokok azonban oly gyorsasággal választottak új pápát, hogy az előzőnek a halálhíre és az újonnan megválasztott neve egy időben jutott el az ellenséghez. Erre ezeknek minden bátorságuk inukba szállt, a pápai hajó pedig az adott nehézségeket legyőzve a két oszlop közé navigált biztonságosan, és egy-egy lánccal hozzájuk erősítette magát.
Az ellenség hanyatt-homlok menekülni kezdett, de fejvesztettségükben egymásnak ütköznek és elsüllyednek. A pápához hű kisebb csónakok és vitorlások biztonsággal révbe értek és kikötöttek valamelyik oszlopnál. Ezt követően a tengerre fönséges és végtelen csend borult.
Don Bosco ehhez az álmához hozzáfűzte: Az ellenséges hajók, a Római Egyház ellenségei, akik a legsúlyosabb szenvedéseket készítik elő az Egyház számára. Az ami eddig volt, szinte semmi ahhoz képest, ami be fog következni. Annyi veszély között két eszközzel lehet megmenteni magunkat és az Egyházat: a buzgó Mária-tisztelettel és a gyakori szentáldozással.
