Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje. Domonkos szerzetesnővér, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a pápaság Avignonból visszatért Rómába. Jeles misztikus és tudós volt, Levelei és a Dialógus című munkája inkább az egyházatyák műveinek hatnak, nem egy „műveletlen” sienai polgárlány alkotásainak. Egy éjszaka megjelent előtte Krisztus, és két koronát kínált neki: egy tövisből fontat és egy ékes aranykoronát, s megkérdezte, melyiket akarja választani erre az életre. A másikat az égben fogja viselni. Katalin akkor az izzó szeretet hevében kikapta az Úr kezéből a töviskoronát, és fejére tette. A tövisek fájdalmát hosszú ideig érezte. Megkapta a stigmákat is, de ezek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. 1380-ban költözött át az örökkévalóságba.
Részlet Siénai Szent Katalin Dialógusok című művéből
110. fejezet Krisztus Testének szentségéről
Mondtam nektek, hogy Krisztus Teste az igazi nap. Ezért nem kaphatjátok a Testet anélkül, hogy ne kapnátok vele a Vért is, sem a Vért nem kaphatjátok a megtestesült Ige Lelke nélkül, sem a Lelket és a Testet az én Istenségem, örök Isten Istensége nélkül, hiszen egyik sem választható el a másiktól, az isteni természet ugyanis soha nem különült el az emberitől, mivel sem halál, sem bármi más szét nem választhatja e két természetet.
Így tehát ebben az édességes Szentségben a kenyér fehérsége alatt az egész isteni lényeget fogadjátok. És miként a napot nem lehet megosztani, ugyanúgy az egészen Isten és egészen ember nem osztható meg az ostya fehérségében. Jóllehet az ostyát megtörik, mégis, ha ezer morzsát is törnek belőle, mindegyikben jelen van Krisztus, az egész Isten és az egész ember. Miként darabokra törhető a tükör, de a kép, amely benne látható nem oszlik szét. Ugyanúgy amikor megosztják ezt az ostyát, sem az Isten, sem az ember nem oszlik részekre, hanem minden részben teljesen jelen van.
