Szent Skolasztika legendájából
Évente egyszer találkozott a két testvér, Skolasztika és Benedek, hogy lelki társalgást folytassanak. Utolsó találkozásuk egy hirtelen támadt zivatar következtében Skolasztika imádságának eredményeképpen nyúlt meglehetősen hosszúra. Nagy Szent Gergely pápa elbeszéléséből magunk elé képzelhetjük, hogyan játszódott le ez a bizonyos utolsó találkozás Skolasztika és Benedek között. Skolasztikát halálsejtelmek töltötték el, de Benedeknek nem szólt róluk. Csak könyörögve kérte: ,,Ne távozz el tőlem, ha beáll az éjszaka. Beszélgessünk hajnalhasadásig a mennyei örömökről!” Benedek elcsodálkozott: ,,Hogyan beszélhetsz így, nővérem? Teljességgel lehetetlen, hogy az éjszakát a kolostoron kívül töltsem!” Skolasztika nem válaszolt. Úgysem tudta volna bátyját rávenni, hogy ne tartsa meg a regulát. Ezért Istenhez fordult könyörgő imádságával. Arcát tenyerébe rejtette, fejét az asztalra hajtotta. Amikor ismét föltekintett, az ég elsötétült. Felhőszakadásszerű eső zúdult alá, mennydörgések reszkettették meg a levegőt; senki sem kockáztathatta meg, hogy kimerészkedjék az ítéletidőbe. Benedek méltatlankodva ugrott fel: ,,Nővérem, mit műveltél?” Skolasztika mosolyogva vonta vissza a helyére: ,,Látod, amikor téged kértelek, nem hallgattál meg. Most Istenhez imádkoztam, és ő rögtön meghallgatott. Most meg tudod tenni!” Ezzel a kedveskedéssel szemben Benedek ugyanolyan tehetetlen volt, mint a villámlással és az esővel szemben. Maradt tehát, és így hosszúra nyúlt a búcsúzás. Három nap múlva Benedek megtudta, hogy nővére örökre hazatért. Néhány testvér elhozta holttestét Monte Cassinóba. Ott abba a sziklasírba temették, amelyet Benedek magának készíttetett. Ma is itt nyugszik egymás mellett a két testvér Monte Cassino bazilikájának kriptájában.
